Osztálykép

Osztálykép

2015. december 8., kedd

II. szanki tanyabuli (2015.10.09)

Első után jött a második! Olyan jól sikerült az első nomád körülmények között megtartott tanyabulink, hogy igény lett egy másodikra.

Hogy mi is történt ezen a péntek délután, este, szombat hajnalban? Sok minden! Ettünk, ittunk, nevettünk a sok viccen, történeten!

De volt árnyoldala is a másodiknak, mert a szanki különítmény is kilátogatott hozzánk. Az egyik osztályba járó embert keresték, Balázs Bencét! Nem tudjuk milyen ügyek késztették ezt a látogatást, de szerencsésen túlvészeltük a dolgot az ostor ellenére is. Persze Bencének nem csak ez miatt lehetett rossz a gyomra, de erről Zitáék tudnának részletesebben mesélni! Biztos emlékezni fognak még rá jó sokáig.

Egyébként már összeszedettebbek voltunk, igaz volt aki még így is eltévedt az erdőben, de pár napon belül megtaláltuk :D .

Ezen az alkalom is volt első, mert annak lennie kell!
Összegezve nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk magunkon és egymáson, de jól esett másnap a pihenő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.