Osztálykép

Osztálykép

2016. április 3., vasárnap

Szalagoztunk - avagy a felszolgálás szépségei (2016.02.04)

Szalagavató és Alapítványi bál minden évben kihívást jelent az osztályok számára. Tavaly pakoltunk mindent oda és vissza kétszer, elfáradtunk vagy hétszer! Tizedikben már azért könnyebb, de sokkal több felelősséggel járó feladat jutott az évfolyamnak.

Nekünk kellett teríteni és felszolgálni a bálon! Szinte mindenkinek részt kellett vennie, hogy elegen legyünk. Már hetekkel korábban elkezdtünk gyakorolni a terítést és a felszolgálást. Felejthetetlen hangulata volt ezeknek a délutánoknak, azt viszont könnyedén felejtettük, hogy mit hogyan kell csinálni.

Jött a bál napjai is. Reggel frissen beterítettünk, mivel mindenki ott volt ezért gyorsan végeztünk is. Délután viszont már 16 órára vissza kellett mindenkinek érnie, mert a süteményeket és savanyúságokat még fel kellett pakolnunk.

Páran megnézték a műsort, a többség viszont a szomszédos épületben pihent és várta mikor kezdhetjük a felszolgálást. Előtte nagyon tartottunk tőle, hogy leöntünk valakit, elejtjük a tányérokat stb., de ott már minden simán és gördülékenyen ment. Az évfolyam egyként dolgozott, hogy mindenki megkaphassa vacsoráját!

A végén lepakoltuk az asztalokat és mehettünk haza pihenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.