Idén ősszel is szerveztünk tanyabulit a már megszokott paraméterekkel. Vagyis a jól bevált szanki tanyára mentünk ki, busszal, kocsival, gyalog, ki hogy tudott. 17 órától kezdve már elég sokan voltunk, ráadásul ezen a tanyabulin már négy A-s is megjelent.
Volt enni, inni való rendesen! Mindenki készíthetett magának szendvicset, ahogy jónak látta az alapanyagok arányait. Sokan sokféle verziót készítettek így.
Elég hűvös volt az este során, de a kis tábortüzünk azért sokáig menedéket nyújtott. A többség azért egy - két óra körül bevonult a tűztől, mert elég hideg volt már kint.
Az este során egyébként volt tánc, beszélgetés, viccelődés. Legközelebb már valami játékot is kitalálunk, hogy jobb hangulatban teljen az idő!
Sokan nem mertünk elaludni, mert Sárossy Bence hiperaktivitásától tartottunk (szép rajzok mindenfele). Azért páran így is elaludták, nekik csak a lábukat kötötte össze.
Reggel a szokásos fél hatos, és fél hetes buszokra vittük Lajossal ki az embereket, amit ez úton is köszönünk neki.
Összetakaríthattunk, majd hazaérve szombaton kipihenhettük magunkat!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.