A ballagási műsort idén is a 11-edikesek, vagyis mi adtuk! Martin az alábbi szavakkal búcsúzott a ballagó 12-edikes évfolyamtól:
Kedves 12. évfolyam!
Bizonyára sokan hallottátok már a szülőktől és a
tanáraitoktól hogy miután vállatokról levettétek az érettségi terhét elkezdődik
az igazi élet. Egy újabb kaland vagy épp küzdelem! Kikerültök abból a családi
környezetből, ahol olyan emberekkel ismerkedhettetek meg, akikkel reméljük egy
életen át tartani fogjátok a kapcsolatot. Bezárul egy kapu, de helyette száz másik
kulcsát kaptátok a kezetekbe és hogy melyiket, valamint hányat nyittok ki, az
rajtatok áll!
Belül mind ugyanazt a terhet visszük: mit
tartogat a jövő, mi épül majd a múltból és vajon, mennyire éljük meg a jelenünket.
Az idő múlásával feltűnik azonban, hogy az idő „relatív”. Emlékeztek még az
általánosban töltött napokra? Hosszú 8 év volt, ami gyermeki fejjel végtelennek
tűnt. És aztán az itteni 4 év! Ez az, ami meghatározza kik is vagytok
valójában? Itt váltak láthatóvá igazán céljaitok és találtátok meg önmagatok,
tanáraitok és osztálytársaitoknak hála.
De most mégis ahelyett, hogy csak ünnepelnétek a
teher után, hogy eljutottatok idáig, búcsúztok is, a barátoktól, tanároktól, az
iskola falaitól, az ismerős érzésektől, tőlünk és mi, akik itt maradunk
búcsúzunk tőletek. Sose könnyű dolog a búcsú de okszerű. A folytonos mozgás, változás
szükséges ahhoz hogy kiteljesedjünk.
Bárhol is jártok a világban egy részetek mindig
ide fog tartozni: emlékek, ismerős hangok, helyek, a fejben végtelenné vált itt
töltött közös percek. Kívánjuk hogy minden álmotok váljon valósággá, éljétek le
úgy az életeteket ahogy elképzeltétek és az itt felhalmozott tudásnak vegyétek hasznát.
A 11.évfolyam nevében a költő Ady Endre soraival búcsúzom tőletek:
"Jó, mert süt a
Nap,
Felhőzik a felhő
S tán kicsi, furcsa szerencsével eljő
A Holnap.
A Mánál mindig különb Holnap."
A 12-edikesek táblájára a következő idézetek kerültek:
12B táblájára
"Az
élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá! "
(Teréz Anya - Az élet himnusza)
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá! "
(Teréz Anya - Az élet himnusza)
12C táblájára
"Vesszők
helyett néha, pontot kell tenni
Ha hátrálnál inkább, csak előre menni
Kéne, mert vágyakból nem épült semmi
Nem kell csak bátorság, egy kis mákszemnyi"
(Soulwave – Kalandor)
Ha hátrálnál inkább, csak előre menni
Kéne, mert vágyakból nem épült semmi
Nem kell csak bátorság, egy kis mákszemnyi"
(Soulwave – Kalandor)
Köszönet a termek díszítéséért, a műsorban szereplésért és a pakolásért! Sajnos az eső miatt a kultúrházban volt a ballagási ünnepség megtartva és a pályán állt a víz, meg esett is az eső, ennek ellenére a székeket a helyére sikerült halásznunk és a termet is rendbe tudtuk szedni időre! Mindenki készülődjön és pihenjen, mert a következő megálló ERDÉLY lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.