Osztálykép

Osztálykép

2015. január 10., szombat

Gólyabál


Minden tanév kezdetén folyamatosan lehet érezni a levegőben a gólyabál közeledtét. Az első héten a gólyatáblák és a gólyabáli bevonulási feladatok kerültek nyilvánosságra a 9. évfolyam számára. A 12.-esek a második héten kezdhették el az igazán komoly munkát, hogy feladataikkal méltóképpen fogadják a 9.-eseket intézményünkben.
Gólyabálunk 2014. szeptember 25-én 17 órakor kezdődött, amikor a műsorvezetők (Dömők Dorina és Juhász-Dora Lajos) bekonferálták a 9.a érkezését Czifrik Ágnes osztályfőnök vezetésével. Bevonulásukkal lakodalmas hangulatot igyekeztek teremteni a tornateremben. Ezután a b-sek Zádori Nándor osztályfőnökkel jöttek, akik akcióhősökként és mesehősökként igyekeztek belopni magukat a zsűri szívébe. A zsűri tagjai Csuka Edit tanárnő, Horváth Zoltánné Ildikó takarító néni, Gyöngyösi Tibor tanár úr és Balog Barbara, egykori diákunk voltak.
A bevonulást követően egy külső feladattal vette kezdetét a játékos vetélkedés. A városba kivonulva tojásrántottát kellett készíteni, amelyet mindkét osztály kifogástalanul teljesített.
A további játékos vetélkedő a szokásokhoz híven színes és változatos volt. A  gólyák teljesítették a lufiborotválást, a „totál szívás” elnevezésű feladatot, a „3 perc és nyersz”-et, illetve az osztályfőnökök kollégáik felismerésével küzdöttek meg.
Amikor már nagyjából körvonalazódott a végeredmény, vetítésre került egy kis videó, amelyből mindenki számára tudatosodott, hogy a gólyabál előtti napon is teljesíteni kellett egy küldetést további értékes pontokért, ami boríthat minden eddigi kialakult eredményt. A feladat a következő volt: a városban minél több ölelést kellett összegyűjteni 1 órán belül. Az osztályok természetesen lelkesen teljesítették ezt is, ezzel mosolyt csalva az emberek arcára.
Amíg a zsűri az eredményeket realizálta, hagyományos módon megtörtént a bálkirálynő, a bálkirály és az udvari bolond választása, akik a következők lettek:
Bálkirálynő: Szenek Luca (9.b/média)
Bálkirály: Kitl Krisztián (9.a)
Udvari bolond: Tóth Martin Zoltán (9.b/info)
Ezután következett az eskü, amelyet bízunk benne, hogy amilyen hangosan hallottunk a gólyáktól, legalább olyannyira be is tartják azt.
Az eskü után az eredményhirdetést hallhattuk. Végig lehetett tudni, hogy a két osztály szinte fej-fej mellett halad, de azt senki nem gondolta, hogy 1 pont fog dönteni a végső győzelemről. A már említett első helyet végül a 9.a szerezte meg, míg a második helyen - semmiképpen sem szégyenkezve - a 9.b végzett.
Összességében az előkészületekből, a látottakból, valamint a visszajelzésekből elmondhatjuk, hogy egy jól sikerült, vidám délutánon lehetett túl mindenki, aki jelen volt. A koronát pedig a a kollégium ebédlőjében tartott buli tette fel erre a különleges napra!
Forrás: Fürkész iskolaújság ( Kiss Gyula Vilmos írása )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.