Osztálykép

Osztálykép

2015. január 10., szombat

Karácsonyi forgatag és mozizás!

Izgatottan vártuk az első közös kirándulásunkat az osztályfőnökünkkel. Csütörtökön délután fél háromkor indultunk. A Szegedig tartó út gyorsan eltelt, mert rövid idő alatt összekovácsolódott a csapat és remek hangulatot teremtettünk.
Első megállónk a karácsonyi vásár volt, ahol forró teával és kürtöskaláccsal a kezünkben néztük meg Szeged karácsonyi látványosságát, a rénszarvast. Majd mindenki szétszéledt, hogy eltöltsön egy kis időt ebben a meghitt karácsonyi hangulatban.
Egy óra elteltével szomorúan kullogtunk vissza a buszhoz, de megfogadtuk, hogy jövőre újra visszajövünk. Majd miután Tanár Úr megszámolt minket, felszálltunk a buszra és folytattuk utunkat a Szeged Plázába.
Miután mindenki kiválasztotta melyik filmet szeretné megnézni, Tanár Úr megvette a jegyeket és a nassolni való megvásárlása után beültünk a filmekre.
Két óra múlva fáradtan, de élményekkel gazdagodva szálltunk fel a buszra és indultunk haza Kiskunmajsára. Az út csendesebben, mégis vidáman telt. Megérkezésünk után búcsút vettünk egymástól.
Nagyon örülünk, hogy az első kirándulásunk ilyen jól sikerült és még jobban összekovácsolódott az osztály. Köszönjük Tanár Úrnak a remek szervezést, már nagyon a következőt.
Forrás: Fürkész iskolaújság ( Kovács Laura és Fái Zita írása )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.